Fertőzésveszély és vérszegénység a kemoterápia mellékhatásai során

186
A kemoterápia mellékhatásai minden betegnél más és más mértékben jelentkeznek a terápia alatt, azonban a kezelés miatt fellépő szövődmények között több, általánosan ismertebbet is felsorakoztathatunk. Most ezeknek a melléktüneteknek, illetve azok enyhítésének jártunk utána.

Hányinger a kemoterápia mellékhatásai között

A kemoterápia mellékhatásai közül az emésztőrendszeri tünetek jelentik az egyik legkellemetlenebb megpróbáltatást a betegek számára. A hányinger és a hányás a kezelés közben, utána néhány órával vagy akár pár nappal is jelentkezhet.

Hajhullás és bőrtünetek, mint a kemoterápia mellékhatásai

A hajhullás gyakran az egyik legláthatóbb következménye a kezelésnek, amely nemcsak fizikai, hanem lelki megpróbáltatással is járhat. A hajvesztés általában a kezelés megkezdésétől számított két héten belül jelentkezik, és bár az átmeneti kopaszság nehézségeket okozhat, fontos tudni, hogy a haj a terápia után szinte minden esetben újranő. Általában az utolsó kezelést követő 4. héten kezdődik meg a növekedése.

Fertőzésveszély és vérszegénység a kemoterápia mellékhatásai során

A kemoterápia mellékhatásai nemcsak az emésztőrendszert és a bőrt érintik, hanem a szervezet immunrendszerét is komolyan próbára teszik. A fehérvérsejtek számának csökkenése miatt a betegek sokkal fogékonyabbá válnak a fertőzésekre. Ezért elengedhetetlen a szigorú higiéniai szabályok betartása, a kézmosás gyakoriságának növelése, valamint a fertőző betegekkel, illetve a házi kedvencekkel és azok almával való érintkezés kerülése.

- hirdetés -

A küzdelmekkel teli úton te is segíthetsz a gyermekeknek!

A kemoterápia mellékhatásai és maga a betegség leküzdhető, és bár az út nem könnyű, a megfelelő orvosi támogatással, a család összefogásával megannyi sikertörténet született már.  A gyógyulás felé vezető úton pedig mi is a gyermekek mellett állunk, most már 22 éve.

A Gyermekleukémia Alapítvány az utóbbi években már több mint 600 családot segített, hogy a gyermekek jó körülmények között épülhessenek fel. A te támogatásoddal ez a szám pedig még több lehet. Ha pedig ismersz olyan családot, akinek szüksége lenne a családtámogatási programunkra, akkor arra kérünk, hogy ajánld figyelmébe azt.