4 dolog, amit érdemes megtenni a stresszmentes élet érdekében

144

A modern hétköznapok számos kihívással járnak együtt, melyek szinte mindannyiunk életében rengeteg stressz okozói lehetnek. A munkahelyi elvárások, a családi kötelezettségek, a pénzügyi gondok vagy éppen a közösségi médiának és az okostelefonoknak köszönhető állandó információs áradat mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy folyamatos feszültségben éljünk, ezen a helyzeten azonban érdemes változtatni. Szerencsére számos olyan praktika létezik, ami segíthet abban, hogy kiegyensúlyozottabb, stresszmentesebb életet élhessünk: ismerjük meg őket.

1. Prioritások felállítása

A stressz gyakran abból fakad, hogy túl sok feladatot vállalunk magunkra és mindent próbálunk egyszerre, ugyanolyan hatékonyan elvégezni. Egy ideig persze sikeresen vehetjük az akadályokat, hamarosan azonban úgy elhalmozhatnak minket a teendők, hogy fogalmunk sem lesz, hogyan tehetnénk rendet ebben a káoszban. Ahelyett, hogy minden terhet magunkra veszünk, olykor érdemes nemet mondani, azon teendők között pedig, melyektől nem szabadulhatunk meg, célszerű egy rangsort felállítani: mindig kezdjük a legfontosabbal, így ha valamire már nem marad időnk vagy energiánk, akkor sincs komoly probléma. Készíthetünk napi, heti vagy akár havi listát is, így sokkal könnyebben beoszthatjuk az időnket.

2. Rendszeres testmozgás

A fizikai aktivitás nemcsak az egészségünkre van jó hatással, hanem a mentális állapotunkra is: az edzések során kiengedhetjük a gőzt, egy kicsit kitisztíthatjuk a fejünket, sőt még a stresszt is csökkenthetjük, így a feladatainkra is hatékonyabban tudunk majd koncentrálni. Ha számunkra az edzőterem nem szimpatikus, kocogjunk a szabadban, szervezzünk egy közös kosármeccset a barátokkal vagy egyszerűen jógázzunk a nappaliban: bármilyen mozgásformát választunk, az hatalmas segítséget nyújt majd a mindennapi feszültség csökkentéséhez.

3. Elegendő pihenés

Amikor szembesülünk azzal, hogy mennyi teendő áll még előttünk, gyakran az alvásra szánt időt kurtítjuk meg, ezzel nyerve még egy-két órát. Azt gondolhatnánk, hogy ezzel a hatékonyságunkat növeljük, hosszú távon azonban éppen az ellenkezője történik.

- hirdetés -

Persze ha egy fontos, határidős munkával kell végeznünk, egyetlen átdolgozott éjszaka nem fog komoly problémákat okozni, ha azonban rendszeressé válik ez a gyakorlat, a teljesítőképességünk radikálisan csökkenhet. Az alváshiány ráadásul fáradtsághoz, szorongáshoz és stresszhez is vezet, így hiába nő meg az ébren töltött órák száma, ez alatt kevesebb feladatot tudunk elvégezni, ezért ne kövessük el ezt a hibát. Aludjunk minden éjszaka 7-8 órát, így reggel hatékonyan vethetjük bele magunkat a következő napba – és még az egészségünket sem sodorjuk veszélybe.

4. Anyagi biztonság megteremtése

A pénzügyi gondok jelentik az egyik leggyakoribb stresszforrást: különösen igaz ez az utóbbi években, amikor az élelmiszerek és a szolgáltatások ára is folyamatosan emelkedik. Ha nem szeretnénk állandóan anyagi helyzetünk miatt aggódni, érdemes egy kicsit tudatosabban kezelni a kiadásainkat: ha áttekintjük a pénzügyeinket, jó eséllyel találhatunk olyan területet, ahol lehetőségünk van egy kis spórolásra. Próbáljunk meg kialakítani egy kisebb tartalékot, ami nagy segítséget nyújthat egy váratlan kiadás felmerülése esetén. Az otthoni párnahuzat helyett érdemes egy bankszámla mellett dönteni, ahol biztonságban lehet a tartalékunk. Ezt a pénzt befektethetjük, de jó ötlet lehet egy megtakarítási alszámla létrehozása is, így kisebb lesz a kísértés, hogy a félretett pénzünkből költsünk olyan dolgokra, amiket igazából tudunk nélkülözni.

Törődjünk magunkkal

A stressz az élet természetes része, így annak teljes elkerülése lehetetlen, ez azonban nem jelenti azt, hogy hagynunk kell, hogy elhatalmasodjon rajtunk. Már néhány apró változtatás, a gondolkodásunk átformálása is segíthet abban, hogy jelentősen megkönnyítsük a mindennapokat: állítsunk fel prioritásokat, szánjunk időt a pihenésre és a testmozgásra, valamint a pénzügyeinket is kezeljük egy kicsit tudatosabban, és máris kiegyensúlyozottabbnak, boldogabbnak érezhetjük magunkat.

Ez a cikk egy fizetett promóció, támogatott tartalom, megrendelője a K&H Bank Zrt. A cikkben hivatkozott termék vagy termékek részletei és feltételei a K&H Bank személyes ügyfélpontjain és honlapján (www.kh.hu) érhetőek el.